Rólam

Bátorfi Klaudia vagyok,  dúla, integrált szülő csecsemő/kisgyermek konzulens és szociálpedagógus.

Peter Hess® hangmasszázst, hangtálterápiát, hangutazásokat tartok.

A minden területen alkalmazható, végső megoldást és hivatásomat, leginkább a terápiás hangtálak általi kezelésben találtam meg.

Ez az út mindig ki volt jelölve számomra.  Bármilyen területen is dolgoztam, egy  közös volt bennük, az emberek szeretete, a segíteni és tenni akarás. Azóta is hiszem, hogy az ítéletmentes, segítő odafordulás a legelső lépcsőfok (nem csak) a segítő szakmákban.

A sok tanulás és alkalmazott lexikális tudás mellé, kíváncsian kutattam egy mindenkinél sikerrel bevethető módszer, egy azonnali segítség után. Ezt a Peter Hess® féle bevizsgált, terápiás célú hangtálak és a több ezer évre visszanyúló, energiákat harmóniába rendező, újrahangoló módszerben leltem meg, melynek segítségével, már egy kezelés is varázslatos változást eredményez.

Így, a biztos siker érdekében, ezeket a – rendkívüli és azonnal érezhető változást okozó – hangtálakat, az összes segítő tevékenységem mellé bátran és szeretettel társítom.

Békés dúla

A családomat tekintve, van egy 8 éves fiam, és a férjem által egy 14 éves lányom is.

Hálával tartozom az égnek, hogy az akkori bizonytalanságom és félelmeim ellenére, a fiam természetes úton született;  a lányomat ebben az életben, ajándékba kaptam. Ők ketten tettek anyává, és indítottak el egy újfajta úton. 

A dúlaságot, az azt övező rengeteg tudással és a speciális szemléletmódot Békés Emőkétől tanultam, ami a lehető legjobb döntés volt.  A több részből álló alapos képződés, és az egy éven át tartó dúlaműhely, mind nagyon sokat segítettek abban, hogy a diplomáim mellett, jól képzett dúlává is érjek.

A Békés Dúlák tisztelettel és mély empátiával fogadják a hozzájuk érkezőket.

Felkészült tudással, korrekt, széles spektrumú információkkal látják el, a hozzájuk forduló anyákat és párjaikat.

Olyan szüléskísérők, akik a várandósság hónapjaiban, a vajúdás és a szülés óráiban, valamint a gyermekágyas időszakban is jelen vannak, szelíden támogatnak és kísérnek.

Pontos információkkal segítenek, a várandóssággal, szüléssel vagy anyasággal kapcsolatban.

Értő figyelemmel hallgatnak, vagy válaszolnak, amennyiben információra, megerősítésre, bíztatásra van szükséged, vagy ha a szülésed élményét szeretnéd megosztani, feldolgozni.

Dúlaként kísérlek Téged (és a családodat) egy egyszeri eseményre való felkészülésben. Egyszerinek mondom, mert az adott várandósságod, a megszületésre váró gyermek és az általa megformálódó anya születése, ott akkor egyszer történik meg… 

A saját utamon keresztül tapasztaltam, hogy az élet minden területén mennyire fontosak a valós, gyakorlatban jól alkalmazható információk és az abból kialakult biztos tudás.

Ezeknek a tudásoknak a birtokában, felkészülten és tudatosan indulhatsz életed ezen csodálatos eseményének, a szülés  élményének átélésére is.

Kérdéseid megválaszolásával, a félelmek és bizonytalanság elhalványulnak,  így egy nyugodt ráhangolódással indulhatsz neki az utadnak.

Integrált szülő-csecsemő konzulens

Képzett szülő csecsemő kisgyermek konzulensként a 0-3 éves gyermekekkel és családjukkal foglalkozom.  A csecsemők és kisgyermekek regulációs zavarainak (alvási, altatási nehézség, etetési problémák, nagyon gyakori sírás) hátterében meghúzódó okot keressük meg. Az újfajta képzés által, ezen problémák enyhítését  és a legjobb megoldásra való rátalálást hatékonyan tudom segíteni.

A tanulmányaim során elsajátított tudásanyagot a gyermekeim nevelése kapcsán, gyakorlati szempontból is használhattam, ami a tudás elmélyülését adta. Amit pedig nem fed le a pszichológia, abban mutat irányt számomra és a hozzám fordulók számára is a spirituális szemléletmódom.

A képzéseimből eredően több éve működöm együtt az édesanyákkal a gyermekeket érintő kérdésekben. Melyben mindig van lehetőség a változtatásra, minden nap lehetünk jobbak; felülvizsgálhatjuk magunkat, és tehetünk másképpen.

Konzultáció

Konzultáció keretén belül külső szemlélőként vagyok jelen. Meginvitálva az életedbe és akár a legféltettebb érzéseid birodalmába. Ítélkezésmentes odafordulással, empatikusan meghallgatlak, objektíven ránézek mi történik benned. Ebben a folyamatban minősítés és bírálat nélkül, biztonságban megtartalak. Átérzem azt, ami benned zajlik. Így, ebben a megtartó támogató közegben, több aspektusból szemlélve saját helyzetedet, végül te magad találsz rá a megoldásra.